Our website uses cookies.

A cseh sör története

A cseh sör története

Ha Csehországról beszélünk, szinte kihagyhatatlan téma a sörivás kultúrája; sok település a komlóról vagy komló gazdaságokról kapta a nevét. Az első sörfőzés, mint mesterséget említő írásos emlék több, mint 1000 éves.

A sör már akkoriban is általános életszükséglet volt. I. Szoboszláv herceg idejében kelt dokumentumok szerint az egyházi sörfőzés igen elterjedt volt; minden kánonnak heti egy vödör sör és méz járt, s a parasztoknak adózni kellett a megtermelt komlóból („komló tized”). Az 1200-as években sok fennmaradt irat szerint adományoztak a szegényeknek kenyeret és sört. A cseh fejedelmek birtokain általános volt a sörfőzés és mézsör készítése, a megyék külvárosaiban kocsmák működtek, amelyek szintén sört főztek és árultak a helyieknek és a látogatóknak. A 18. és 19. századi dokumentumokban számos utalás található sörfőzdékre, malátagyárakra, pincékre, sőt hűtőszekrényekre is, ahol a kész terméket tárolták.

A termelés folyamata technológiai szempontból nagyon primitív volt és évszázadokon át nagyon keveset fejlődött. A sört sokáig otthon főzték a konyhában, főzőedényekben. Az erjesztés szintén edényekben történt, amiket sörkamrákban tároltak. A maláta őrleményt forró vízre öntötték, megkeverték, majd a cefrét egy üstben felforralták, szitán keresztül (ami valójában egy szalmával bélelt, lyukacsos aljú főzőpohár volt) szűrték. A „tiszta” sört ismét komlóval főzték és főzési salakra öntötték. A hűtés után élesztőt adtak hozzá, majd a fiatal sört hordókba töltötték és erjedni hagyták "amíg az élesztő ki nem izzadt". A malátát maláta malmárok őrölték malmokban.

Amikor Csehországban és Morvaországban városokat alapítottak, a városi kiváltságok között egyetlen mesterséget sem említenek olyan gyakran, mint a sörfőzést, mivel a királyi kamara, az önkormányzatok és néhány városi polgár nagy hasznot húzott belőle; sörfőzést tartották a legfontosabb és legjövedelmezőbb városi kereskedelemnek.
A városi kereskedések nyeresége a "mérföld törvénytől" függött, ami szerint a város körül mérföldekre nem lehetett ugyanolyan típusú kereskedő vagy sörfőzde. Ezt súlyos pénzbírságok mellett őrizték, mert a királyi kamara nem akarta elveszíteni a könnyű profitot. Bár a mérföldjog nem minden királyi város kiváltsága volt, mégis sok város igyekezett külön oklevelet szerezni a királyoktól, hogy a város körüli mérföldön ne tűrjék meg a sörfőzdéket és kocsmákat.

A királyi városokhoz hasonló kiváltságokra és jogokra törekedtek a nemesek is, akik királyi engedéllyel alárendelt városokat kezdtek alapítani birtokaikon, ahol (és azon kívül is) főzhessenek és árulhassanak sört. Ez a városok számára kedvezőtlen volt, ami miatt kiélesedtek az ellentétek a két oldal közt, ami folyamatos harcokhoz vezetett. A feszültséget csak 1517-ben enyhítette az úgynevezett "Szent Vencel-szerződés" - a királyi városok így elvesztették a sörfőzés kizárólagos jogát, azonban ennek következtében Csehország és Morvaország nagy gazdasági fejlődésnek indult.

A sörfőzdéket úgy adták el, hogy egy kopejkájuk hasznát 15 kopejkára értékelték. A városokban egyre gyakoribbak voltak azok a munkások, teherhajósok, aki csak a sörfőzés jogát vásárolták meg – ők felváltva főzték a sört, amolyan bérfőzőként, egy bizonyos sorrendben és arányban, amelyet nem lehetett túllépni. A sörfőzők a kiváltságaikért díjat fizettek az uraknak, minden elkészült tétel után. Az adót az országgyűlés rendelete szerint segélyként törlesztették, amit az urak és királyok a háború és más szükségletek finanszírozására költöttek. A legnagyobb bevételeik egyik forrása természetesen a sör volt.

Sziléziában 1504-ben megállapodtak abban, hogy sem egyházi személyek, sem világiak nem létesíthetnek kocsmákat mások kárára. A sörfőzést a földesúr jogaként ismerték el, és senki nem főzhetett kedvére, aki nem rendelkezett ezzel a kiváltsággal – így a nemesség sietett felvásárolni a sörfőzés jogát.

A 16. században Csehországban és Morvaországban volt a legtöbb sörfőzde. Abban az időben a sör igazi folyékony kenyér volt, amit reggelire, ebédre és vacsorára is fogyasztottak, sőt, gyógyszerként is szolgált. Az olcsó kenyér és az olcsó sör a legszegényebb rétegek jólétének feltétele volt. Ekkortájt a sörfőzés volt a legtöbb hasznot hozó mesterség – például az olmützi püspökség bevételének a 27,9%-át kitette, míg az uradalmak is 40%-kal több profitot termeltek ki a sörből.

A sörkészítés jogáért folytatott küzdelem hosszú évekig tartott – sokszor gyújtották fel egymás cefréző kádjait, illegálisan sört főző kocsmákat, fogadókat romboltak le. A joggal nem rendelkezők otthon főzték és árulták a sört, amíg az urak nyakon nem csípték őket. Súlyos bírságoktól kezdve akár börtönbe is vethették a jogsértőket.

Az 1700-as években már közvetve engedélyezve volt a sörrel való kereskedés városok, területek és a királysághoz tartozó más országok közt – előtte a mérföld törvény fennállása miatt ez lehetetlen volt. 1788-ban végül engedélyezték, hogy bárhonnan lehessen sört venni. Ez a lazítás nehéz időszakot jelentett a prágai sörfőzők számára: a legrégebbi dokumentumok szerint Prága városában 164 sörfőzde működött. 1748-ban 128 sörfőzde volt, 1788-ban már csak 89, 1892-ben pedig már csak 28 sörfőzde maradt.

Kezdetben a malátakészítés és a sörfőzés különálló szakmák voltak, és gyakran komoly viták alakultak ki közöttük. Ezt IV. Vencel oldotta meg, aki úgy döntött, hogy a sörfőzés nem mesterség, hanem olyan szakma, "amelyhez minden polgár szabadon hozzányúlhat" – így azok a városlakók, akik nem tudtak sört főzni, maláta készítőket vagy sörfőzőket alkalmazhattak, akik díj ellenében malátát és sört készítettek számukra. A maláta gyárosok és sörfőzők céheket hoztak létre saját rendekkel. 1731-ben adták ki a kézművesek és kereskedők szabadalmát, amely meghatározta a céheknél alkalmazott tanoncok és a mesterek kötelességeit.

Az első sörfőzésről szóló, széles körben elismert és hivatalosnak tartott könyv 1801-ben díszkötésben jelent meg "Kezdeti alaptanítások a sörfőzésről" címmel. Az író javaslatai alapján épültek a kocsmák, maláta malmok és sörfőzdék, valamint elkezdődött az alul erjesztett sörök gyártásának fokozatos bevezetése. Az első cseh sörfőzde, amely ezt a módszert a gyakorlatban alkalmazta, a jirkovi főzde volt.

1842-ben Pilzenben megalapították a Měšt'anský pivovar-t, amely hamarosan nagy hírnévre tett szert, és sörét hamarosan az egész világba exportálták. A pilseni sörgyár sikere részvénytársaságok létrehozásához vezetett, s az elkövetkező 60 évben számtalan nagy, a mai napig működő sörfőzde alakult meg. A csehországi és morvaországi sörfőzés e nagyszerű fejlődése elsősorban a propinációs (alkohol lepárlás joga) törvény 1869-es eltörlésének volt köszönhető.

A cseh sörgyártás ígéretes fejlődésének az első világháború állt az útjába, s a nyersanyaghiány miatt számos sörfőzde leállította a gyártást. A háború vége után ismét fellendült az iparág, de sok kis főzde nem élte túl a kialakult versenyt. A második világháború alatt kevés sörfőzde működött, és sokan a termelési károk vagy az elavult technológia miatt nem is indultak már újra 1945 után sem.

Az 1948-as évtől számoljuk a csehszlovák sörfőzés modernkori történetének kezdetét.

Forrás: http://www.ustocesu.cz/historie-piva-v-cechach

Labels attached to the content: Blogpost
blog comments powered by Disqus